2011. október 28., péntek

Hétvégére

Megnyílt az Art Market, azaz Magyarország közép-kelet-európai kortárs képzőművészeti kiállítása és vására. Az esemény a művészek, műértők és műgyűjtők mellett a laikusoknak is kedvez. Akik rendszeresen követik a kortárs művészetet, azoknak a művészeti piac inkább inspiráció és útmutató, hogy hová érdemes elmenni a következő szabad délutánokon, esetleg melyik galériákat lehet célba venni, ha környező országokba utazik az ember. Akiket viszont kevésbé mozgatnak az aktuális művészet szereplői, azok itt tömörített információt kaphatnak a témában.

A galériánként felállított kis pavilonokban képviseltetik magukat és művészeiket a résztvevők, egyfajta labirintus rendszert alkotva a Millenáris B épületének tágas csarnokában.
Már a bejáratnál található három színes Lenin mellszobor igen impozáns, de Keith Haring bronz oltárának a közelében magyar divattervezők egy-egy darabja is bemutatkozik. Persze a repertoár ennél sokrétűbb, tehát érdemes megnézni.

Ami külön tetszik, hogy az Art Market honlapja (www.artmarketbudapest.hu) magyar és angol nyelven is részletes és áttekinthető, az esemény ingyenes ArtGuideEast szóróanyaga pedig igényes formában rendszerezi a résztvevő galériákat és intézményeket.














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése