Amikor először volt FVF

Ugyan már nem aktuális az első Fashion Video Festival-ról írni, hiszen azóta már a második is lezajlott, DE ha a rendezvény kultikussá és hatalmassá növi ki magát, mint az Oscar-gála és a magyar fashion guruk nemzetközileg is ünnepelt tehetségek lesznek, nos akkor jó lesz majd visszanézni miből lett a cserebogár. 

Egyébként sem lenne etikus a szakdolgozati blokk folyamatosságát csak ezért berekeszteni, hiszen akkor lemarana a cseresznye a tejszínhabról.

FELHÍVOM TOVÁBBÁ A KEDVES OLVASÓK FIGYELMÉT, HOGY BIZONYOS MONDATOK MÚLT IDŐBEN ÉRTENDŐEK, HISZEN A DOLGOZAT 2011-BEN ÍRÓDOTT. AKI ÜGYES, ÚGYIS RÁJÖN.

5. Az első magyar Fashion Video Festival

5.1 Létrehozásának körülményei

A Fashion Video Festival létrejötte elsősorban a két főszervező Baksa Zsófi és Abodi Dóra munkáját dícsérék, de természetesen ennél egy jóval több személyes csapatmunkáról van szó. A teljes listát tekintve: Abodi Dóra divattervező és Baksa Zsófi fashion editor, főszervezők és a FVF tulajdonosai. Kommunikációs ügyek: Sonntag Media (Batta Barnabás). Gazdasági ügyek: Szűrszabó Péter, közgazdász. Image: Colorblind (Misetics Mátyás). Művészettörténész, kurátor: Oltai Kata/ Ludwig Múzeum-Kortárs Művészeti Múzeum. Interaktív installációk: Kiss Bence Ádám. FVF Brand Assistant: Madarász Ildikó. FVF Official Hair Artist: Barsi Balázs. FVF Official Makeup Artist: Kovalik Natasa. A rendezvény a Galmour magazin neve alatt futott.

Nem sokkal a fesztivál megkezdése előtt lehetett először hallani a közelgő eseményről, onnantól kezdve viszont annyira intenzíven, hogy lehetetlen volt nem találkozni vele valamilyen tömegkommunikációs forráson keresztül.

Nagyon izgalmas és minőségi kezdeményezésnek tűnt, hiszen minden megjelenési felület designban egységes és igényes. Saját közösségi oldalán, a facebookon interaktivitást is biztosított, a fesztivál honlapján pedig az alapvető információk mellett egy kedvcsináló kisvideot láthattunk a stáb tagjairól. A honlapról elérhető a kapcsolódó blog is, ami kezdetekben egyéb érdekességeket is közölt. Azért múlt időben, mert a fesztivál lezajlása óta sajnos nem sok új tartalommal bővült.

A FVF honlapja egy jól átlátható, magyarul és angolul is elérhető webside. Részvételi szándék esetén innen lehetett letölteni a jelentkezési lapot is, de máig pontosan megtudhatjuk a szervezők elérhetőségeit, a támogatókat, a fesztivál által kiadott sajtómegjelenéseket és még hírlevélre is felíratkozhatunk.

A fesztivál előtt meghirdetett pályázatra  amatőrök, profik, szakképzettek és képesítés nélküliek is egyaránt pályázahattak. A megmérettetésre szánt 38 alkotást a fesztivál mindhárom napján bemutatták a közönségnek, akik bár csodálhatták, döntési lehetőséget nem kaptak. A zsűri hazai szakmai személyiségekből (Maroy Krisztina/ a Glamour főszerkesztője, Lakatos Márk stylist, Oltai Kata/ Ludwig Múzeum kurátora, Steiner Kristóf/ újságíró, Zanin Éva/ divatkritikus, Martinkó József/ design- és építész kritikus, Fliglauf Benedek/ filmrendező, Pálos Máté/ Prizma filmmagazin főszerkesztője) illetve három külföldi tagból állt (a zsűri elnöke Kathryn Ferguson/ film- és video rendező, Andreas Waldschuetz és AdiaTrischler/ videofilm rendezők), akiknek döntő szavuk volt a bírásálást illetően. Személy szerint nagyon jó ötletnek tartom a külföldi zsűri bevonását a rendezvénybe, ugyanis így elkerülhetővé váltak az olyan esetleges véleményezések, amelyek személyes érdekeltségűek. Tudjuk ugyanis, hogy a divatszakma a világon mindenhol kötelező ismertségeken és szubjektív megítélésen alapul. Nem kevésbé, sőt inkább fokozottan vonatkozik ez kis országunkra, ahol a  kiélezett versenyhelyzet miatt nagyobb súlya van az állásfoglalásnak valaki/ valami ellen és mellett. Az objektív zsűrizés másik nagy előnye, hogy nem ismerik a pályázók szakmai tudását, iskolázottságát, így nem társíthatnak a pályázói névhez egy túl- vagy alulpozícionált képzetet. Pályázói szemszögből nézve tehát egy korrekt versenyen képviselhették az alkotások alkotójukat.

Így szólt tavaly a FVF

Hamarosan újra Fashion Video Festival, kishazánkban második alkalommal. Gondoltam, kicsit felelevenítem a tavalyi történéseket, hogy az idei rendezvény után legyen perspektíva, honnan és hová tartunk.

A pályázott videok többsége számomra váratlan felfogásban és értelmezésben mutatta meg, hogy mit jelent általuk a divatvideo fogalma. A kisfilmek jelentős része erősen erotikus tartalmat hordozott, azt is durva megvilágításban. Például Richweisz Péter, Innocence is dripping red című munkája, ami engem határozottan sokkolt (nyilván a célja is ez volt), a tetszésemet azonban egyáltalán nem nyerte el. Többnyire az elsötétült hangulatú, éjszakai, szürreális képi világ volt a jellemző. Meg kell jegyezni azonban, hogy az éppen lecsengő tavalyi fashion week több kollekciója is hozta ezt a fajta hangulatot.

Néhány video erősen reflektált a divatvilág ,,betegségeire”, úgy mint az eltorzult testkép, evési zavarok, felszínesség kérdésköre. Szerencsére azért akadtak olyan munkák is, amik nem feltétlen megbotránkoztatni akartak, hanem a gondolatiság és az esztétika (szerencsés esetben a kettő együtt) is helyet kapott az alkotás során. Például Bolla Szilvia és Botos Dániel munkája vagy a nyertes Móró Máté alkotása.  A pályázatoknak egy kis szelete hordozta csak azt, amit én eleve vártam ettől. Olyan mozgóképek, melyek elsősorban érzékeinkre hatnak, ránk bízzák a gondolat és az érzet kialakítását, megtisztelve a nézőt azzal, hogy lehetőséget ad az önálló véleményformálásra, ahelyett, hogy próbálja letömni a torunkon, azt amit láttatni akar. Ez előbbi hozzáállás azonban sokkal inkább a filmművészeti oldalt erősíti. Miközben azok a képek amelyek kezünkbe adják a megoldást, valószínűleg jobban helyt állnának a piaci porondon. Ezzel nem is lenne önmagában probléma, ha az ezt a megközelítést választó kisfilmek valamit reklámoztak volna. A hazai márkák viszont nemigen képviseltették magukat, egy-két esettől eltekintve.

Végeredményben a díjazás is meglepetéseket hozott számomra, ebben azonban helyet adok az igazságnak, hiszen a tetszés szubjektív.

A fesztivál lebonyolításában már több kivetnivalót találhatunk. Az első estén megrendezésre kerülő bizonyos VIP vetítésnek már az est leforgása után termékeny és pozitív visszhangja volt.  Én azonban a fesztivál második napján csatlakoztam, a ,,köznek” szánt vetítésen vettem részt. A múzeum egy vetítő termében az előadókkal együtt kb. 30 ember ült, érdeklődve az új kezdeményezést iránt. Inkább azoban érdeklődött volna, hiszen technika hiányában a 38 versenyvideoból 28 került levetítésre (azok sem maradéktalanul), a maradék tíz kisfilm el sem indult a vetítőn. A program jeletős részét a technikai próbálkozások tették ki, ami azonban nem csak a filmek lejátszását szakította félbe, de elvette az időt a hátralevő előadásoktól is. Ami azért nagyon sajnálatos, mert izgalmas előadók érdekes előadásaira mindössze 5-10 perc maradt. Gondolok itt például Kathryn Ferguson angol rendezőnő és a zsűri elnökének beszámolójára, vagy Kóti Rékára, aki hazánk fiatal fotós generációjának tagja.

Megítélésem szerint a helyszín választás sem volt a legszerencsésebb, ugyanis a második emeleten lévő eldugott terem pont akkora távolságra volt az épületben található hasznos, érdekes és interaktív helyektől (gondolok itt könyvesbolt, büfé, kiállítóterem..), hogy a technikai szünetekben is a látogató tovább ücsörgött a nem túl kényelmes moziszékekben.

A rendezvény másnap este folytatódott és fejeződött be a Merlinben. A finálénak helyet adó szórakozóhely látványos fényeffektusokkal fogadta a látogatókat, majd tovább invitálta a szűkös, füstös és kivitelezésében is puritán terembe, ahol az ismételt levetítésre majd a díjkiosztásra került sor.

A divatvideozás körülményei, mint problémafelvetés jogosnak látszik, hiszen olyan tekintetben, hogy rutin és anyagi körülmények okán van még mit pótolni. Viszont, úgy gondolom, hogy a technikai és egyéb problémák ellenére nagyon hálásak lehetünk annak a közösségnek, aki megteremtette ezt a rendezvényt. Egyenlőre ha kis létszámban is, de van igény az ilyen jellegű rendezvényekre, de elsősorban művészeti vonatkozásban. Biztató tendencia azonban, hogy ha hazai felfogásban is, de a magyar alkotóknak késztetésük van megmutatni magukat, tehetségük pedig előremutató.