Amikor először volt FVF

Ugyan már nem aktuális az első Fashion Video Festival-ról írni, hiszen azóta már a második is lezajlott, DE ha a rendezvény kultikussá és hatalmassá növi ki magát, mint az Oscar-gála és a magyar fashion guruk nemzetközileg is ünnepelt tehetségek lesznek, nos akkor jó lesz majd visszanézni miből lett a cserebogár. 

Egyébként sem lenne etikus a szakdolgozati blokk folyamatosságát csak ezért berekeszteni, hiszen akkor lemarana a cseresznye a tejszínhabról.

FELHÍVOM TOVÁBBÁ A KEDVES OLVASÓK FIGYELMÉT, HOGY BIZONYOS MONDATOK MÚLT IDŐBEN ÉRTENDŐEK, HISZEN A DOLGOZAT 2011-BEN ÍRÓDOTT. AKI ÜGYES, ÚGYIS RÁJÖN.

5. Az első magyar Fashion Video Festival

5.1 Létrehozásának körülményei

A Fashion Video Festival létrejötte elsősorban a két főszervező Baksa Zsófi és Abodi Dóra munkáját dícsérék, de természetesen ennél egy jóval több személyes csapatmunkáról van szó. A teljes listát tekintve: Abodi Dóra divattervező és Baksa Zsófi fashion editor, főszervezők és a FVF tulajdonosai. Kommunikációs ügyek: Sonntag Media (Batta Barnabás). Gazdasági ügyek: Szűrszabó Péter, közgazdász. Image: Colorblind (Misetics Mátyás). Művészettörténész, kurátor: Oltai Kata/ Ludwig Múzeum-Kortárs Művészeti Múzeum. Interaktív installációk: Kiss Bence Ádám. FVF Brand Assistant: Madarász Ildikó. FVF Official Hair Artist: Barsi Balázs. FVF Official Makeup Artist: Kovalik Natasa. A rendezvény a Galmour magazin neve alatt futott.

Nem sokkal a fesztivál megkezdése előtt lehetett először hallani a közelgő eseményről, onnantól kezdve viszont annyira intenzíven, hogy lehetetlen volt nem találkozni vele valamilyen tömegkommunikációs forráson keresztül.

Nagyon izgalmas és minőségi kezdeményezésnek tűnt, hiszen minden megjelenési felület designban egységes és igényes. Saját közösségi oldalán, a facebookon interaktivitást is biztosított, a fesztivál honlapján pedig az alapvető információk mellett egy kedvcsináló kisvideot láthattunk a stáb tagjairól. A honlapról elérhető a kapcsolódó blog is, ami kezdetekben egyéb érdekességeket is közölt. Azért múlt időben, mert a fesztivál lezajlása óta sajnos nem sok új tartalommal bővült.

A FVF honlapja egy jól átlátható, magyarul és angolul is elérhető webside. Részvételi szándék esetén innen lehetett letölteni a jelentkezési lapot is, de máig pontosan megtudhatjuk a szervezők elérhetőségeit, a támogatókat, a fesztivál által kiadott sajtómegjelenéseket és még hírlevélre is felíratkozhatunk.

A fesztivál előtt meghirdetett pályázatra  amatőrök, profik, szakképzettek és képesítés nélküliek is egyaránt pályázahattak. A megmérettetésre szánt 38 alkotást a fesztivál mindhárom napján bemutatták a közönségnek, akik bár csodálhatták, döntési lehetőséget nem kaptak. A zsűri hazai szakmai személyiségekből (Maroy Krisztina/ a Glamour főszerkesztője, Lakatos Márk stylist, Oltai Kata/ Ludwig Múzeum kurátora, Steiner Kristóf/ újságíró, Zanin Éva/ divatkritikus, Martinkó József/ design- és építész kritikus, Fliglauf Benedek/ filmrendező, Pálos Máté/ Prizma filmmagazin főszerkesztője) illetve három külföldi tagból állt (a zsűri elnöke Kathryn Ferguson/ film- és video rendező, Andreas Waldschuetz és AdiaTrischler/ videofilm rendezők), akiknek döntő szavuk volt a bírásálást illetően. Személy szerint nagyon jó ötletnek tartom a külföldi zsűri bevonását a rendezvénybe, ugyanis így elkerülhetővé váltak az olyan esetleges véleményezések, amelyek személyes érdekeltségűek. Tudjuk ugyanis, hogy a divatszakma a világon mindenhol kötelező ismertségeken és szubjektív megítélésen alapul. Nem kevésbé, sőt inkább fokozottan vonatkozik ez kis országunkra, ahol a  kiélezett versenyhelyzet miatt nagyobb súlya van az állásfoglalásnak valaki/ valami ellen és mellett. Az objektív zsűrizés másik nagy előnye, hogy nem ismerik a pályázók szakmai tudását, iskolázottságát, így nem társíthatnak a pályázói névhez egy túl- vagy alulpozícionált képzetet. Pályázói szemszögből nézve tehát egy korrekt versenyen képviselhették az alkotások alkotójukat.

American Apparel, Amerika úttörő ruha manufaktúrája

A stílusában összetéveszthetetlen American Apparel az egyik legkomplexebb ruhagyártó cég a világon. A botrányokat generáló plakátokon túl a los angeles-i bázisú vállalat nem csak nagy számokat, de úttörő szervezést is fel tud mutatni. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy az európai Benetton amerikai megfelelője, de azért van némi párhuzam.

Néhány tény az American Apparelről:

- 1989-ben alapította DOV CHARNEY és néhány alatt Amerika leggyorsabban fejlődő vállalatává vált.

- A Los Angelesben található központi gyár teljes felszereltséggel rendelkezik a tervezőasztaltól a ruhafestő üzemen át az utolsó gomb felvarrásáig mindent helyben van.

- A cég ideológiájának és stratégiájának része, hogy a termékkészítés fázisait NEM ADJÁK KI KÜLFÖLDI, OLCSÓBB MUNKÁSOKNAK, olyannyira, hogy az American Apparel dolgozói büszkélkedhetnek a ruhaipari munkások legmagasabb fizetésével a világon. 

- A cégnek köszönhetően AZ AMERIKAI TÖRVNYEKBEN HALADÓ SZELLEMŰ VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTEK, többek között a munkaügyi jogokra vonatkozóan.

- Mára több, mint 200 ÜZLET van világszerte, melyeknek berendezése, kirakata és minden szegmense az American Apparel ellenőrzött profiljához tartozik.

- A cég vezérigazgatója ma is DOV CHARNEY, aki a (nem kevés botrányt kiváltó és többsoron betiltott) provokatív, szexuális utalásokkal teli REKLÁMJAINAK alkalmankánt még SZEREPLŐJE is.

- A modellek legtöbbször teljesen HÉTKÖZNAPI FIATALOK vagy a cég dolgozói átlagos ruhamérettel.

- Az American Apparel szívügyének tekinti, hogy a politikában és társadalomban INKORREKT NÉZETEK ELLEN HARCOLJON, (még akkor is ha ezt sokan vallási vagy más szemszögből sértőnek találják..) valamint adakozóan részt vesz különbüző segélyszervezetek munkálataiban.

- A világszerte látható reklámanyagoknak köszönhetően vállalatnak több pere is volt szexuális zaklatás vádjával (nem mellékesen Terry Richardson előszerettel fotóz a brandnek, ami sok mindent megmagyaráz:)

- Felnőttruházat mellett gyerek- és kutyaöltözeteket, valamint kiegészítőket is gyárt.

- A ruhák hívószavai: HOMOGÉN SZÍNEK és 100% PAMUT.

- Legközelebbi üzlet: Ausztriában, de ONLINE rendelást HAZÁNKBA IS szállítanak. 

Nem csak a 18-as karikás filmek marketing starégiája a csupasz testekkel való közönségösztönzés. A híres/ hirhedt fotók közül a disztingváltabbak (ÉN CSÍPEM:)

Dov Charney, a cég vezérigazgatója rózsaszín alsóban pózol

Woody Allen

Info és képek forrása: American Apparel, Wikipédia

Ráhangolódás a magyar divatvideókra

Ugyan észrevétlenül elszaladt fölöttem a csütörtök és nem töltöttem fel az arra a napra esedékes szakdolgozat fejezetet, de aki látta a KlassDSign új termékeit a KlassDSign Tote Bags-t, az tudja min dolgoztunk az elmúlt héten!

Az elmaradt fejezet pótlására itt a következő részlet, az elmúlt három hét divatvideóinak összegzése és ráhangolódás a dolgozat második felére!

3.5 A három divatvideo

         Szándékosan választottam három nagymultú divatház, de három különböző jellegű reklámfilmet elemzésül. Célom volt vele érzékeltetni, hogy hogyan működnek különböző marketing fogások és hogy ezek mennyire tudatosak, de művésziek is egyben.

A Chanel video, a márka arculatának megfelelően örök darab, soha nem megy ki a divatból. Témája, megközelítése a technikától eltekintve nem számít újnak, nem okoz meglepetést. Mégis pont ez a biztos bázis az, ami miatt ma is letesszük a voksunk a Chanel mellett és ami miatt jól működhet a kisfilm is.

A Pradához tartozó reklámvideo, ennek pontosan az ellentéte. A kortársaknak és egy konkrét rétegnek szánt szűk csatorna. Pont a már bevált márka új ötlete és meglepetése jó kereskedelmi fogás lehet. Ebben az esetben azonban ennél sokkal többről beszélünk. Elsősorban magasszintű művészetről. Ha egy brand viszont ilyen magas művészeti értéket képvisel, újra lehisszük neki, hogy termékei is művészi értékekkel bírnak.

A Dior reklámfilmje viszont az, ami szerintem a legjobb egyensúlyban ötvözi az alkotást a marketinggel. Pörgős, hatásos, emlékezetes. Képviselni az eladni kívánt terméket, ugyanakkor esztétikai értékként és professzionális rövidfilmként is művészeti darab.

4. A divat és a mozgókép kapcsolata magyar vonatkozásban

Adott a hazai divatszakma aktuális állása és adott a hazai filmes ipar. Első nekirugaszkodásra az az általános vélemény, hogy tehetségekben mindkét oldalon bővelkedünk, anyagiakban már kevésbé. Szakterületem révén a divatiparról tudok hitelesebben állást foglalni és úgy gondolom a hazai designerek igen nehéz helyzetben vannak. Nem csak azért, mert nem kapnak megfelelő anyagi támogatást és teret a munkájukhoz, de azért is mert a hazai kultúra és az emberek gondolkodásmódja nem erre van berendezkedve. Amit nem hiányosságnak tekintek, egyszerűen az ország történelme, a volt kommunizmus másfajta értékrendszert és kultúrális szokáskört honosított meg.

Ebben a tekintetben a divatvideozásra visszatérve fontosnak találom leszögezni, hogy a nagy brandeknél említett kisfilmek, videok minden esetben nem kevés költséggel jártak. Ugyanakkor dolgozatom elején a divatvideozást, mint költségkímélő új formát említettem az érvényesülés lehetőségeként. Eközött a két út között keresendő talán a megoldás a költséghatékony, de minőségi munka tekintében.

Én úgy gondolom, hazai kísérletek vannak, de a két szakma még nem találkozott igazán össze akármennyire is ez az új tendencia. Pedig korábbi évekről is vannak ilyen jellegű kísérletek. Hajas Tibor 1976-os Öndivatbemutató című kisfilmjének fő gondolatmenete minden bizonnyal nem az öltözködéskultúrán alapszik, mégis teremt egy asszociációt. Király Tamás divattervező kollaborációi viszont sokkal direktebb módon emelik a divatot egy filmes kontextusba. Korábbi munkái főként werkfilm szerűek, a divatbemutatók, munkálatok és gondolatok fázisait kapcsolja össze zenei aláfestéssel. Legutóbbi kisvideoja, a The Nightmare of the Chanel Costume viszont egy újfajta kísérlet. A közel négy perces video egy fekete ruha transzformációjának mutatja be minden mozzanatát.

Werkfilmek és főleg divatbemutatók dokumentációja a hazai porondon is elérhető, azonban Király Tamáséhoz hasonló, konkrét márkához köthető divatvideok eddig nem voltak jellemzőek. Ami számomra azért is érdekes, mert a lehetőségekhez mérten a hazai divatszakma igyekszik magáról nyomot hagyni. Ehhez azonban úgy gondolom nagyobb aktivitásra és újítási szellemre van szükség, mint azoknak a nemzetközi versenytársaknak, akik helyzetüknél fogva jobban pozícionáltak. A digitális váltás és az internet elterjedése lehetőséget ad erre. Ami fontos is, mivel önmarketing nélkül sajnos (vagy talán sokaknak szerencséjére) lehetetlen versenyképessé tenni bárkit a piacon. Az már alapvető követelménynek számít, hogy minden márkához tartozik legalább két internetes fórum. Egy a  saját webside, egy pedig  valamilyen közösségi oldal. Ezek azok a felületek, amiken a márka első lépésben meghatározza és közvetíti a saját üzenetét, formálhatja saját arculatát, hozzáadhat ahhoz az élményhez, amit magáról alkotni kíván.

Ekkor még nem említettem különböző blogokat és más weboldalakat, amik szintén nagyon fontosak az információ gyors áramlásában, nagy segítséget nyújhatnak egy-egy márka vagy alkotó népszerűsítésében a világ bármely pontján.

A saját weboldalhoz hasonló arculatformáló kommunikáció a kampányfotó is, de ugyanilyen ereje lehetne a kisvideoknak is, ugyanis a divatvideok piaci szerepe mind jobban igazolódni látszik, bár mint új tendencia biztosan tartogat még meglepetéseket. Kérdés azonban, hogy van-e tere egyáltalán egy olyan műfajnak Magyarországon, mely egy stabil divatipart feltételez, illetve mennyire tudja szerepét érvényesíteni ott, ahol a piac korántsem jól működik. 

Ezen igyekezett változtatni valamelyest a 2010. novemberében megrendezett Fashion Video Festival, ami Digital Fashion Week and New Media in Fashion módon definiálta önmagát. A következő fejezetekben a rendezvényről, mint új kezdeményezésről lesz szó. Valamint arról hogyan valósult ez meg az elképzelésekhez és a vártakhoz képest.

Cukormázas boldogság Sofia Coppola rendezésében

Ismét szakdolgozat csütörtök, Prada után egy kis Dior, annak is az egyik legfinomabb illata a Miss Dior Cherie. A Sofia Coppola rendezte kisfilm és elemzés a folytatásban.

3.4 Dior video elemzése

            Az elegáns nőiesség szimbóluma a Dior. A márka kampányainak szerepői is mindig egyfajta nőtípust személyesítenek meg. Az egyszereplős reklámok a nőre fókuszálnak, akit megcélozni kívánnak és a kifejezés minden eszközével a stílusjegyeire igyekeznek kihegyezni a kampányokat. A Dior házat képviselte már Monica Belucci, Charlize Theron vagy Eva Green, akik szintén a filmszakma elismert nőikonjai.

A Dior háztól választott reklám szereplője ugyan nem filmes érdekeltségű, hanem a fehéroroszországi származású modell Maryna Linchuk. A Miss Dior Chérie, a divatház 2009-ben kiadott parfümjéhez azonban Sofia Coppola rendezett reklámfilmet.

A kevesebb mint egy perces video a fiatal lány egy párizsi napjának részleteit mutatja be különösebb összefüggés vagy történet nélkül. A Szajna partról az édességes boltban, egy ruhapróbán, a parkban, egy hotelszobában, Párizs kis utcáin találjuk magunkat gyors váltásokban, aminek ritmusához jól passzol a játékos zene: Moi Je Joue, Brigitte Bardot hangjával. A parfümhöz hasonlatos rózsaszín színvilág jellemző az egész képvilágra. A meseszerű idillben többször feltűnik az illatos üvegcse, alkalmanként az enteriőrbe beépítve. Ha ez nem lenne elég illatos virágok, színes, édes sütemények és szálló lufik teljesítik ki a harmóniát, miután egy csók is elcsattan. A video végén pedig egy maroknyi luftballonnal emelkedik a lány Párizs fölé, miközben rózsaszín szalagokból betűket formálva jelenik meg az új illat neve. Ez a kép egyébként a parfümhöz kapcsolódó egyik reklámfotó is, egy dekoratívabb Dior ruhával kombinálva.

Részleteire felboncolva szembetűnően soknak tűnik ez a boldog egyensúly, mégis én úgy gondolom egy nagyon hatásos, de egyben szeretnivaló reklámról van szó. Megteremti a hangulatot, az illúziót egy olyan korosztálynak, ami az illathoz passzol. Fiatalos, lendületes, játékos. Ezzel viszont egy új közönséget céloz meg, mivel a Dior korábbi kampányaival egy érett, de szenvedélyes nőtípushoz szólt.

A reklám belekóstol a divatkollekció egyes darabjaiba. A hagyományos szabású, Christian Dior féle konszolidált vonalat képviselő rózsaszín ruha a reklám központi darabja, ami illik a lány karakteréhez. A ruhapróbás képkockánál azonban feltűnik egy ennél sokkal lélegzetelállítóbb darab, egy pink estélyi, ami kizökkent minket abból az érzésből, hogy a nőalak bájos, de túl gyermeki.

A cukormázas képeknek azonban pont annyi időt szántak, hogy belopják magukat a gondolatunkba, megszeressük, de nem csömörölünk meg a látványtól.

Kinek ne lenne kedvére az az életérzés, amit a video közvetít és amit ettől kezdve az illathoz kapcsolunk. Nyári szabadság, fiatalos felhőtlen gondtalanság a luxussal karöltve.

A Miss Dior Cherie illat új arca Natalie Portman, aki ugyan még nagyobb népszerűséget hozhat az új parfümnek, én mégsem tudom összhangba hozni azzal a karakterrel és életstílussal, amit a 2009-es reklámfilmben látunk.

Az alkotás színterei

Az érdekelt, hogy vajon nagy (és kis) művészek, milyen környezetben dolgoznak. Milyen feltételek és körülmények szükségesek a munkák megszületéséhez. 

Előttem persze mindig azok a képek derengenek ilyenkor, amikor Picasso zsúfolt műtermében koncentrál. Nyilván nem vagyok egy Picasso, sőt alapvetően elég gyorsan elég nagy rendetlenséget vagyok képes csinálni magam körül, de ha dolgozom, akkor a fejemben lévő káosznak üres fizikai tér kell, olyannyira, hogy mikor a diplomamunkámat készítettem, az összes könyv kikerült a szobámból a nappaliba, mert úgy éreztem, hogy a bennük lévő túl sok mondat zavarja az összpontosítást.

Az eredeti terv tehát alkotó folyamatok színterének felkeresése lett volna a világhálón, ehelyett találtam egy cikket 2012 HSBC Prize for Photography díjas Leonora Hamill, milániói és londoni székhelyű fotográfussal, aki miközben a világot járta fotókat készített művészek (művészek nélküli) studiójáról. Nos, ha a kezdetek kezdetén üres is volt a műhely, az alkotás folyamata mindig káosszal jár. Az Art in Progress című projekt néhány fotója a folytatásban. 

Bombay

Havanna

Santiniketan

Krakkó

Párizs

Baroda

Varsó

Carrara

Varsó

Hanoi

Krakkó

Varsó

Havanna

Krakkó

Saigon

Visszatekintés: Prada Tavasz 2010-ben

3.3 Prada video elemzése

            A Prada kisvideok sokaságával rendelkezik különböző kísérletekben. A repertoár korántsem annyira fűzhető fel egy hangulatra, mint például a Chanel esetében. 2008-ban megjelent Trembled Blossoms címen futó animációs kisfilm, ami egy egészen újfajta felfogását képviselte a reklámozásnak. De azóta találkozhattunk már Daria Werboy közreműködésével készült klasszikusabb hangulattal, vagy egészen egyszerű parfümreklámmal is Lara Stone kíséretében. Nem is beszélve a 2009-es L’Eau Ambrée illat képileg szép, bár nem éppen tartalmas reklámjáról.

A tartalmas videók tekintetében egyébként sem bővelkedik a márka, a 2010 őszi/ téli férfiviselet kampányaként készült, First Spring című kisfilm viszont egy gyönyörű kivétel. A kortárs kínai filmrendező, Yang Fudong rendezésében készült kilenc perces kisvideo kétségkívül művészeti alkotás. 

A fekete-fehér film semmilyen tekintetben nem klasszikus. Címe First Spring, ami kínai szempontból szimbólikus értékű, hiszen úgy tartják az év termése a tavaszi kezdéstől függ. A Sanghaiban játszódó történet két szálon halad, amely összeér. Egyrészről két európai férfi álomszerű látogatását meséli el a kínai városban. Másrészt feltűnik egy kínai pár is, akik látszólag Európából tértek haza abba a városba, ahol megállt az idő. Mindkét látogató fél sétája során találkozik helyiekkel, különböző korú és társadalmi rétegű emberekkel, akik szokott dolgaikat végzik az idő lassú folyásában. Az utolsó jelenetekben már egy szobában ülnek és egy asztalnál esznek az utazók. Az egész történet során egy szó sem hangzik el. A kissé tragikus érzést keltő zene alatt a jelenetekben meglepő szürreális képek bontják meg időnként a cselekményt: fekete esernyőkkel az ég felé szálló és a villanypóznákon egyensúlyozó férfiak.

A film a keleti rendezésekre jellemző lassú, hosszú jelenetekkel teletűzdelt. Azonban filmes szempontból nem, viszont vizuális szempontból érdekelt vagyok elemezni a videot. Képileg szemet gyönyörködtető, letisztult munkáról van szó. Stylingban ugyanennyire jellemező az összhang, különösképp, hogy a Prada ruhák a kínai népviselettel olyan nagyszerűen vannak egy képbe emelve, hogy érzékeltetik ugyan a kultúrális különbséget, de mégsem arra fókuszálunk. Ebben nyilván nagy szerepe van annak is, hogy nem színes filmről beszélünk. A monumentális üres és szürke épületek és utcák nyomasztó látványát ellensúlyozzák a részletgazdag, finom jelenetek, amelyek egy-egy ruha és szobabelső elemeire koncentrálnak. Az egész igazán lágy és finom, mégsem mondanám, hogy a Prada kollekció darabjai megragadták volna a figyelmem. Milyen vonatkozásban tölti be így a reklám funkcióját? Nem gondolom, hogy ez a film a nagyközönségnek szánt népszerűsítő kampány lenne. Sokkal inkább ahhoz az értelmiségi szűk réteghez, akik a Prada vásárlóközönségének egy részét képezik, és akiknek a kezdetektől fogva szólt a márka. Az utazó elit. Másik célzott közönség a keleti vásárlók, akik mint tudjuk igen jelentős hányadát alkotják a nagy európai márkák vevőkörének.

Tovább szűkíti a kört, hogy a férfi kollekció reklámozásáról van szó, ami ugyan szintén erős bázisa a márkának, mégis tudjuk egy sokkal kisebb vásárló réteget érint. Szintén lényeges kérdés, hogy a brandnek nem is állt szándékában mindenkihez és minden csatornán eljuttatni az új kampányvideot. Kezdetekben kizárólag a Prada honlapján volt elérhető, online formában.

A Prada szerintem igencsak igyekszik kielégíteni a potenciális vevők minden igényét. Hiszen a triviálisan egyszerű, könnyen eladható reklámok és az egy-egy magas színvonalú kampányvideo között mindenki megtalálhatja, amit magához legközelebb érez. Ugyanakkor fenntartja magáról azt a képet, amely kollekcióira is oly jellemző, ez pedig az állandó kísérletezés és játékosság.

The Night Train

Megint eltelt egy hét, újra csütörtök. Egy kis nosztalgia mára, ezúttal a Chanel híres, 2009-ben Audrey Tautou-val készített Éjszakai vonat című divatvideójárül olvashattok, jövőhéten pedig a Prada First Pring című rendhagyó kisfilmjével várlak titeket!

3.2 Chanel video elemzése

            A Chanel divatház a kezdetek óta jelen van a filmes szakmában és valamilyen formában mindig kapcsolódik ahhoz. Világhírű illatának, a Chanel No. 5-nak arcai is mindig olyan neves színésznők voltak, mint Marilyn Monroe, Catherine Deneuve, Nicole Kidman, Keira Knightly, Audrey Tautou, hogy csak néhányat említsek.

Én is egy, a híres  parfümhöz kapcsolódó videot választottam elemzésem tárgyanak. Egyrészről azt hiszem a márkához tartozó kisfilmek legtöbbje a parfümhöz kötődik. Valószínűleg ok-okozati viszonyban áll ez azzal, hogy -állíthatom talán- a Chanel No.5 a világ legismertebb és legkeresettebb illata. Másrészről pedig példásan egy olyan munkáról van szó, melyben a filmes szakma egyéniségei nélkül nem jöhetett volna létre egy ilyen profi alkotás.

A 2009. május 5-én debütáló Chanel reklámfilm főszereplőjére Audrey Tautou mellett döntöttek. A francia színésznőre nem véletlen esett a választás, hiszen nem sokkal azelőtt mutatták be Coco Chanel életéről szóló filmet, melynek főszereplője úgyszint Audrey volt. Ilyen tekintetben talán, úgy is felfoghatjuk, mint marketing fogást.

Szintén a filmes szakmából ismert a francia rendező, Jean Pierre Jeunet, aki nem első ízben dolgozott együtt a színésznővel.

Három hetes munka eredményeképp született meg a ,,Train de Nuit” az Éjszakai vonat című alkotás. A kisfilm hosszabb verziója közel két és fél perces, a rövidebb pedig egy egy perces változat.

Chanel No.5 Audrey Tautou-val

Audrey felugrik a párizsi pályaudvarról éppen kigördülő Orient Expressre, így indul a történet. Első benyomásra egy régi korok hangulatát idéző, klasszikus történet várható. A színésznő letisztult bordó blúza, magas derekú, A-vonalú szürke szoknyája és a régi filmeket idéző, elengedhetetlen kalauz sípszó erre enged következtetni. A könnyed nyári reggelből gyors váltással már a kora este hangulatába kerülünk, abba a vagonba, ahol a történet folytatódik. A szerelmi szálat előrevetítő férfi megjelenik. Mindkét szereplő öltözete letisztult eleganciát képvisel. A férfi egész teste fedett, míg a színésznő ruhája a váll, dekoltázs, nyak részét teljesen meztelenül hagyva utal az illatra. A képkockák során egyre egyértelműbb az az arany ragyogású színtónus, mely azt az érzetet kelti, mintha a parfüm fátyolán kersztül látnánk. Ez az érzés a történet végéig fennmarad, különösen az éjszakai jelenetek tekintetében. A színek és a testkommunikáció nagyon erősen érzékelteti a parfüm jelenlétét. Legdirektebb, de talán a legszebb jelenete a filmnek, amikor a hálóba bevilágító hold fénye a parfümös üveg nagyított árnyát a falra veti. A férfi és a nő találkozása is illúzió szerű. Romantikus, de be nem teljesülő.

A video harmadik, és egyben utolsó periódusa Isztambulban játszódik. Festői szépségű képek váltják egymást. A kezdő szakaszhoz hasonlóan kicsit élénkebb, de természetes színekkel és fényekkel. A történet visszaér a kiinduló pontjára, egy pályaudvarra, ahol a szerelmi szál beteljesül. Az utolsó képkockán Audrey Tautou klasszikus szabású, fekete ruhájában olvad bele a Chanel emblémába.

   

A kisfilm remekül felépített és kivitelezett. A kiindulópont, az utazás és a szerelmi szál elvéthetetlen és mondhatni egyszerű fogás, hiszen könnyen értelmezhető és kezelhető, mindenkire vonatkozik. A video bravúrja szerintem az alkotás technikájában nyilvánul meg. A képek tisztasága, a fény effektusok, a kamera állások kölcsönöznek egy olyan egyedi hangulatot, ami vonzza a tekintetet. Minél többször és alaposabban néztem meg a videot, annál több apró tökéletes részletre lettem figyelmes. Képi világban egy nagyon összehangolt munkáról van szó. Ilyen értelemben művészi (talán filmművészi) alkotásról beszélünk. Másik megközelítésből viszont ugyanannyira reklámfogásról is. Időtartamához képest egy elég nagy költségvetésű munka, ami meg kell, hogy térüljön. A márkanév már eleve feltételezi a figyelmet, de nem lehet véletlen, hogy egy híres színésznő és egy ismert rendező is helyet kapott a munkában. Minél több az ilyen stabil pont, annál biztosabbak lehetünk a reklám sikerében.

A video tökéletesen átadja azt az életérzést, mellyel a potenciális vásárlók azonosulhatnak. Luxus elegancia és kifinomult ízlés. Ezzel meg is határozta azt a vásárló közönséget, akihez szólni kíván.

Azt gondolom a Chanel divatház eszméjében hű maradt a kezdetekhez, Karl Lagerfeld és csapata pedig olyan kombinációját alkalmazza az üzletnek és a művészetnek, ami tökéletesen működik.